100 éves Törökszentmiklós sportja
100 éves Törökszentmiklós sportja rendezvény keretein belül utánpótlás labdarugó tornát rendeztünk a városi sportpályán. A következő csapatok fogadták el meghívásunkat: Hajdúszoboszló, Szanda focisuli, Tiszafüred, Pilis, Kengyel, Szajol, így két csoportban négy, négy csapat részvételével folytak a küzdelmek. Sajnos Szajol a torna napján lemondta a részvételt ezért a mi kis csapatunkat két felé kellet osztani . A TFC sárga és a TFC piros csapata remekül helytállva a hatodik és a harmadik helyen végezve nagy örömet okozott szülőknek és az egyesületnek egyaránt. Legjobb hazai játékosnak Szedlák Zoltánt választották!
TFC piros csapat tagjai : Bakos Dominik, Medgyessy Máté, Pintér Dávid, Szedlák Zoltán ( III hely.)
TFC sárga csapat tagjai: Mozsár Ernő, Tóth Balázs, Péter Gergő, Bekker Bence (VI. hely)
Gratulálok a csapatnak!
Pintér Zoltán
Abonyi torna!
Julius 1-én Abonyba utaztunk U7 csapatunkkal a III Abonyi Kid Kupa utánpótlás labdarugó fesztiválra. A tornára 16 csapat nevezett így négy pályán négyes csoportokban zajlottak a küzdelmek. Nekünk a Sülysáp, Szanda Focisuli SE, Abonyi KID FC jutott ellenfélül. Első meccsünk Sülysáp legényei ellen kicsit álmosan kezdődött így a végén be kellett érnünk egy 3-3as döntetlennel. Következő ellenfél Szanda csapata volt, akikkel mindig remek meccseket játszottunk eddig és kiszámíthatatlan volt a végeredmény, de borítékolható volt, hogy a győztes, csoportelső lesz. A srácok remekül helytálltak és jó játékkal 7-2re nyertek. A csoport utolsó meccsén Abony ellen 9- 0ra nyerve csoportelsők lettünk, így biztosan bent voltunk a legjobb négyben. A döntőbejutásért Békéscsaba csapatát kaptuk és talán a nap legjobb játékával 2-2es döntetlen után büntetőrúgásokkal sajnos alul maradtunk, így a bronzéremért játszhattunk tovább. A bronz meccsen kicsit megfogyatkozva, talán hitehagyottan is játszva 4-3ra kikaptunk a Kecskemét csapatától ezért a negyedik helyen végeztünk. Összességében 16-csapat közül a negyedik hely nagyszerű eredmény főleg annak tükrében, hogy az első három helyen NB II csapatok utánpótlás legényei végeztek. A csapat legjobbjának Medgyessy Mátét választották.
A csapat tagjai Bakos Dominik, Bekker Bence, Földi Dávid, Medgyessy Máté, Pintér Dávid, Szána Márk.
Gratulálok a csapatnak!
Pintér Zoltán
U-6 korosztály első tornája!!!
X. KOLLÁTH BÉLA EMLÉKTORNA U-6 ÉVES KOROSZTÁLY 2013. MÁRCIUS 10.
Egyből a mélyvízbe! U-6 gyerekekkel a hétvégén Szandaszőlősre utaztunk a X. KOLLÁTH BÉLA EMLÉKTORNA küzdelmeire. 2007 jan 01 után született gyerekek első tornája rögtön egy 10 csapatos nagyhírű teremtorna volt.
Csapatunk a Szolnoki MÁV, Kecskemét, Szentes, és a Szandai focisuli csapataival került egy csoportba. A csoport meccseket két vereséggel kezdtük, amihez hozzátartozik hogy ezek a gyerekek első tornájukon vettek részt, és néha, néha a taktikai elképzelésembe beleszólt a gyerekek ijedsége (sírása), de ezzel nem volt semmi probléma mert a cserepadon mindig voltak tetrekész legények…
A következő két meccset megnyertük, így várakozásaimon felül, csoport harmadikként az 5-6. helyért játszhattunk.
A helyosztón a Ceglédi VSE csapata várt ránk és egy igazán izgalmas mérkőzésen, néha egy fejjel nagyobb gyerekek ellen 6:3 vereséget szenvedtünk, így a 6. helyen végeztünk.
A csapat tagjai:Urbán Patrik(2006) Bakos Dominik(2007)Budai Milán(2007)Szabó Márk Attila(2007)Sülye Benjamin(2007) Tarjányi Milán(2008)Urbán Roland (2009)
A csapat házi gólkirálya Bakos Dominik 9 góllal.
A csapat legjobb játékosa díjat Urbán Roland kapta
Teljes mértékben elégedett vagyok a srácok teljesítményével, és gratulálok az elért eredményhez!!!
Pintér Zoltán

X. KOLLÁTH BÉLA EMLÉKTORNA U-7 ÉVES KOROSZTÁLY 2013. MÁRCIUS 09.
U-7 csapatunk Szandaszőlősön vett részt a X. KOLLÁTH BÉLA EMLÉKTORNA küzdelmein. A tornára jellemző, hogy rengeteg csapat ( 18) két helyszínen szinte reggeltől estig jelen van és ehhez képest viszonylag kevés mérkőzést játszanak. Csapatunk hibátlanul minden csoportmeccsét megnyerve került az egyenes kieséses körbe, ahol az örök riválisunk nevezetesen a Szolnoki MÁV csapatával kellet megküzdenie a továbbjutásért.
A mérkőzés úgy kezdődött ahogy mindig játszani szoktunk támadtunk, támadtunk és támadtunk… és úgy folytatódott ahogy szokott kaptunk két gólt. 0: 2 oda…A srácok nem adták fel szinte a kapujukhoz szorítva ellenfelünket nagy küzdelemben csak bedaráltak egy gólt 1:2 oda… ezután volt minden ami egy jó focihoz kell, kaptunk még egy gólt, 1:3 oda, kihagytunk egy büntetőt, volt egy meg nem adott gólunk, de a vége előtt pár másodperccel kiegyenlítettünk 3:3. Következtek a büntetők, amit a MÁV nyert meg. Így az 5 győzelmünkkel és az 1 döntetlenünkkel jöhettünk haza. Csapatunk az ötödik helyen végzett.
Az elért V. helyért gratulálok a csapat tagjainak ; Bakos Dominik, Földi Dávid, Medgyessy Máté, Péter Gergő, Pintér Dávid, Szána Márk.
A torna után csapatunkkal egy kis kajálással összekötött programmal búcsúztattuk a telet.
Legközelebb már füves pályán meccsezünk…
Pintér Zoltán
Teremtorna a Székácsban!
Márc. 02. én újabb teremtornát rendeztünk U-7 csapatok részvételével. Az előzetesen kiküldött meghívók alapján nyolc csapat részvételére számítottunk, sajnos az influenzajárvány közbeszólt és az utolsó pillanatban három csapat is lemondta a részvételt. A tornát ezért egy csoportban körmérkőzésekkel játszottuk, majd keresztbejátszással döntöttünk a helyezésekről. U-7 csapatunk a döntőig menetelt, itt Pilis csapatával hatalmas csatában 0:0 lett az eredmény. Büntetőrúgásokkal 3:1 re nyertük a mérkőzést és ezzel együtt a tornát is.
A gólkirályi címet Földi Dávid szerezte meg 7góllal!
A legjobb hazai játékosnak Szána Márkot választották.
A csapat tagjai Bakos Dominik, Bekker Bence, Földi Dávid, Péter Gergő, Pintér Dávid, Szána Márk Nagy Marcel.
Gratulálok a csapatnak!
Pintér Zoltán
VIII. Martfűi Téli Teremtorna.
Február 23. án U7 csapatunkkal teremtornára utaztunk Martfűre. A tornára 12 csapat érkezett és négy csoportra osztva kezdték meg a mérkőzéseket.Mi a Szolnoki MÁV Ovi , valamint a Kecskemét Lc csapatával kerültünk egy csoportba. Mind a két mérkőzést megnyerve, kapott gól nélkül jutottunk az elődöntőbe ahol a Szolnoki MÁV várt ránk.A nap mérkőzését játszva óriási küzdelemben kaptunk ki 1:0- ra, úgy, hogy ziccerek sokaságát hagytuk ki és a neves ellenfelünk talán egyszer jutott el a kapunkig azt viszont könyörtelenül kihasználta. A különbség egyértelműen az volt a két csapat közt , hogy mi csere nélkül játszottuk végig a 15 percet míg a Máv folyamatosan tudott cserélni azonos képességű gyerekeket küldve a pályára.Vereségünkkel a harmadik helyért játszottunk Rákóczifalvával, amit 3: 0 megnyertünk így harmadikként zártuk a napot. Azt már mondanom sem kel, hogy a torna legtechnikásabb játékosának Földi Dávidot választották. Külön szeretném még kiemelni Medgyessy Máté, Pintér Dávid, és Bakos Dominik elévülhetetlen szerepét az elért eredményben, valamint a türelmet, a kevesebbet játszó gyerekeknek Bekker Bence, Péter Gergő és Szána Márk.
A torna végén rengeteg gratulációt, elismerő szót kaptunk a jelenlévő edzőktől valamint szülőktől, ami talán a kupánál is jobban eset a csapat tagjainak. És a végén még egy köszönet: a Szülőknek, akik a torna leghangosabb szurkolótábora díjat kaphatták volna
Gratulálok a csapatnak!
Pintér Zoltán
U-7 Farsangi focitorna Mezőtúron.
Február 16.án délelőtt farsangi focitornán vettünk részt Mezőtúron U-7 csapatunkkal. Mezőtúr két csapata, Túrkeve és a T.miklósi fiatalok körmérkőzéseket játszva döntötték el a helyezések sorrendjét. Első mérkőzésünk túrkevei csapat ellen kicsit álmosra sikerült, és egy 2:2es döntetlennel kellet beérnünk, bár a gyerekek mindent megtettek a győzelemért ez most nem sikerült. A következő mérkőzésen minden összejött a srácoknak és szinte mindenki lőtt gólt így egy jó iramú mérkőzésen 11: 1 re nyertünk. A harmadik meccsünkön egy döntetlen is elég lett volna a tornagyőzelemre, de szintén meggyőző játékkal , 4:1 re nyerve bebiztosították az első helyet. Összességében elégedett vagyok a mutatott játékkal, csak az az első meccses álmosság ne lenne mindig jelen…
Külön szeretném kiemelni Földi Dávid játékát aki a támadások megszervezésében vette ki a részét,valamint Bakos Dominik nagyszerű védekezését.
Szintén nagy öröm számomra, hogy a torna gólkirálya Pintér Dávid 8 góllal.
A csapat tagjai Bakos Dominik, Bekker Bence, Földi Dávid, Medgyessy Máté, Péter Gergő, Pintér Dávid, Szána Márk.
Gratulálok a csapatnak!
Pintér Zoltán

Nagyszerű eredmény Szarvason!
Február 09.-én Szarvasi tornára utaztunk U-7 csapatunkkal. A tornán nyolc csapat vett részt, két csoportban folytak a küzdelmek, mi a Békéscsaba UFC, Kecskemét UFC, Szarvasi FC csapataival kerültünk egy csoportba. Három mérkőzésből, kettőt megnyerve jutottunk az elődöntőbe, ahol a másik csoport győztesével kellett játszanunk a döntőért. A gyerekek gond nélkül 3:0 ra nyerve várhatták a döntőt. A másik ágon az egyik csoportellenfelünk a Békéscsaba UFC jutott tovább így lehetőségünk nyílt a visszavágóra a csoportmeccsen elszenvedett, egygólos vereségért. A döntőben mi kezdtünk jobban, mint egy öt percig lehetőséget sem adtunk ellenfelünknek, sőt a vezetést is megszereztük, amit az ellenfél edzője vitatott, majd a játékvezető érvénytelenített. Ez az egy, két perces közjáték teljesen megzavart minket, aminek a vége 2:0 vereség lett. Az elért II. helyért gratulálok a csapat tagjainak ; Bakos Dominik, Bekker Bence, Földi Dávid, Medgyessy Máté, Péter Gergő, Pintér Dávid, Szána Márk. A csapat összes gólján két játékosunk osztozott 5-5 találattal Pintér Dávid, és Földi Dávid.
A torna legjobb mezőny játékosának Földi Dávidot választották
Pintér Zoltán
U7 Tornagyőzelem Törökszentmiklóson!
Január 27.-én délután öt csapat részvételével utánpótlás tornát rendeztünk a legkisebbeknek a Székács tornacsarnokában. A meghívott csapatok közül (Törökszentmiklós, Mezőtúr, Kisújszállás, Örményes, Zagyvarékas ) sajnos Zagyvarékas csapata betegségek miatt az utolsó pillanatban lemondta a részvételt, de szerencsére Mezőtúr kisegítette a szervezőket, mivel két csapatot tudott kiállítani a tornára. A rendezvényen résztvevő gyerekek hatalmas lelkesedéssel küzdöttek minden egyes gólért, és öröm volt látni a szebbnél szebb találatokat.
Tornán a TFC U-7 csapata I. helyen végzett minden meccsét megnyerve.
Törökszentmiklós Örményes 5:1
Kisújszállás Mezőtúr I. 0:1
Törökszentmiklós Mezőtúr II. 8:1
Örményes Mezőtúr I. 2:1
Mezőtúr II: Kisújszállás 1:0
Törökszentmiklós Mezőtúr II. 3:1
Örményes Kisújszállás 2:0
Mezőtúr II. Mezőtúr I. 0:4
Törökszentmiklós Kisújszállás 6:0
Örményes Mezőtúr 2:1
Végeredmény :
I. Törökszentmiklós
II. Örményes
III: Mezőtúr I.
IV. Mezőtúr II.
V. Kisújszállás
Mivel a torna meghívásos volt, külön nevezésdíj nélkül, ezért érmek és kupák helyett csokoládé volt a különdíjasok jutalma, ami nagy örömet szerzett a gyerekeknek.
A TFC csapatából különdíjat kapott Bakos Dominik, és a gólkirályi címet Földi Dávid szerezte meg 13 lőtt góllal .
Gratulálok a gyerekeknek Pintér Zoltán.












