A Szolnoki MÁV-ot fogadtuk felkészülési mérkőzésen

Hirdetés


A 2019/2020-as bajnokság tavaszi felkészülésének első erőfelmérője az NBII-es Szolnoki MÁV elleni edzőmérkőzés volt.  

A nyárhoz hasonlóan ismét a Szolnoki MÁV-val játszotta csapatunk az első felkészülési mérkőzését. Mindkét csapatban voltak hiányzók, de azért bőven voltak NBI-es, NBII-es múlttal rendelkező játékosok a szolnoki oldalon.
Remekül előkészített centerpályán estek egymásnak a csapatok, 20-25 perc után kezdett kialakulni a játék képe. Az első gólt a vendégek szerezték, Horgosi egy szép lövésből vette be a hazai kaput. A csapatok egygólos MÁV előnnyel vonultak a pihenőre, a dermesztő hidegben.
A második félidőben mindkét oldalon történtek cserék, de az iram továbbra is magasabb volt a megyei szintnél. Bárdosi 24 méterről lőtt egy gyönyörű góljával növelte előnyét a Csábi-csapat, majd a hajrában Simon is a kapuba talált egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után.

Összességében azt gondoljuk mindkét csapat elégedett lehet, az összecsapás jól szolgálta a felkészülést, a hazaiak kellőképpen elfáradtak, a vendégek pedig le tudták játszani füves pályán az első felkészülési mérkőzésüket.

Törökszentmiklósi FC – Szolnoki MÁV FC 0-3 (0-1)
gólszerzők: Horgosi, Bárdosi, Simon 

Törökszentmiklósi FC: Szabó – Koncz, Bálint, Fekete, Héder R.- Buru, Gusztafik, Héder A., Fehér – Kovács T. – Benedek.
cserék: Szombati, Budai, Ladányi, Kada
hiányzók: Ulvicki, Kovács R., Kiss.

Szolnoki MÁV FC: Csáki – Csirmaz, Tamás, Ágoston, Bárdos – Tisza, Annus, Iván, Horgosi – Kurdics, Simon
cserék: Debreczeni, Balogh, Rimóczi

Facebooktwittermail

Start a Conversation

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük