Kategória: KLUB

Törökszentmiklós labdarúgásának története

2020 január 1-től ünnepeljük Törökszentmiklós város újratelepítésének 300. évfordulóját.

Korábban ennek apropójából dr. Wyszoczky Ferenc, a TFC elnöke jubileumi mezzel ajándékozta meg Markót Imrét, Törökszentmiklós Város polgármesterét.

De ez csupán egy gesztus volt részünkről. A 300-as Emlékév kapcsán Törökszentmiklós labdarúgásának történetét is szeretnénk megírni, hogy ezzel is tisztelegjünk városunk sportmúltja előtt.

Tavaly tavasszal a koronavírus járvány átírta a forgatókönyveket, de öröm az ürömben, hogy ebben az időszakban megnyitották a múlt sajtótermékeinek digitális archívumát 2012-ig, ekkor kezdtem el vele foglalkozni. – kezdte Erdős László elnökhelyettesünk, aki szívügyének tartja a miklósi labdarúgás újbóli felvirágoztatását.

Muszka Sanyi bácsi könyve (Törökszentmiklós sportélete 1912 és 2000 között, Törökszentmiklósi Városvédő és -Szépítő egyesület, 2007) is nagy segítség volt, de abban a különböző csapatok (Fáklya, Vasas, Kinizsi) külön-külön szerepeltek, én egységesen szerettem volna tényszerűen, tárgyilagosan a komplett miklósi labdarúgás történetét feldolgozni. A Szolnok Megyei Néplap és a Népsport tudósításai, valamint a régmúlt játékosainak visszaemlékezései segítségével sikerült egy komplex anyagot összeállítani, amelynek az első 4 része már megtalálható a honlapunkon és készül a folytatás is. Fontosnak tartottam, hogy objektíven tárjam fel a múltat. Óriási munka, de amellett nagyon nagy öröm is, a rendkívül sok értékes emlék felelevenítése. Ezeket az emlékeket szeretném megismertetni a fiatalabb generációval, hogy egyfajta példa legyen előttük, sportpályafutásuk elején.

Következzen néhány leg- a múltból ízelítőnek:
Legnagyobb siker: 1967. NBIII-ban a 3. helyen végeztünk.

Legtöbb néző: 4000 fő. 1970. május 1-én az új pályaavatón Budapesti Vasas – Törökszentmiklósi Vasas 9-1 (4-0)

A legtávolabbról érkező ellenfél: Guinea válogatottja. 1961 augusztusában sporttörténelmi eseménynek adott otthon a város, Zakariás József -az egykori Aranycsapat tag- által vezetett guineai válogatott tett látogatást Törökszentmiklóson. A városi sportvezetőknek nagy elismerés, hogy ilyen szintű edzőmeccset sikerült lekötniük.


Bízunk benne, hogy új fejezet előtt állunk Törökszentmiklós futballjának történetében. Jelenleg vezetjük a megyei bajnokságot és bár sok meccs van még hátra, kétségtelenül esélyesek vagyunk a bajnoki cím elnyerésére. 33 éve várnak erre a szurkolók, hiszen az 1986/87-es szezonban volt utoljára bajnok az akkori TSE.

Amire nagyon büszkék vagyunk, az a keret összetétele, hiszen a 20 fős keretben 12 helyi, sajátnevelésű játékos van, de a többiek is évek óta Miklóson szerepelnek.

Az NBIII-ba jutásért idén osztályozót is kell játszani, de nem nézünk ennyire előre, csak a következő mérkőzésre koncentrálunk.

Reméljük, hogy amennyiben sikerül bajnoki címet szereznünk, szurkolóink felhőtlenül tudnak velünk együtt örülni, hiszen akkor az lesz időszerű. Az esetleges NBIII-as szereplésünk esélyeinek latolgatása még bőven ráér.

Facebooktwittermail

Gyászol a TFC család

Ismét gyászol a TFC család.

Mély fájdalommal, őszinte megrendüléssel értesültünk, hogy egyesületünk szertárosa, mindenese Virág Mihály az égi futballpályák szertárjába igazolt.

Az egyesület és a pálya volt az élete, óriási űrt hagyott maga után.

Emlékét megőrizzük!
Nyugodj békében Misi bá!

Facebooktwittermail

Minden csapatunk szezonja véget ért…

Bár az MLSZ elnöksége – a csapatok kérését is figyelembe véve – 2020. november 11-i döntése értelmében a bajnokságok folytatásáról döntött, ennek ellenére a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben egyesületünknek nem maradt más választása, mint hogy a felnőtt csapat mellett az összes korosztályos csapat idényét lezártnak tekintsük.

Tovább olvasom “Minden csapatunk szezonja véget ért…” Facebooktwittermail

Double Pass audit

2020. szeptember 25-én pénteken nagy megtiszteltetés érte a klubunkat.
Az MLSZ felkérésére a világ legnevesebb analizáló, auditáló cége a belga tulajdonú Double Pass  képviselője tett látogatást Törökszentmiklóson.

A képen Herczeg Gábor a Double Pass vezető menedzser, Zacsovics István az MLSZ munkatársa, Erdős László elnökhelyettes, Szecsei József szakmai vezető
Tovább olvasom “Double Pass audit” Facebooktwittermail

A Törökszentmiklósi FC stratégiai céljai

A TFC mindig is híres utánpótlás-nevelő klub volt, amelynek legfontosabb célja, a magyar futball számára minőségi utánpótláskorú labdarúgók kinevelése.

Szolnok, mint megyeszékhely mellett a második legnagyobb város Törökszentmiklós a régióban. A mi feladatunk a környék kisebb településein található tehetségek felkutatása és a képzési rendszerünkbe való bevonása. A Bozsik tornákat, fesztiválokat minden esetben mi szervezzük 120-140 fős létszámmal, így már a legkisebb kortól kezdve monitorozni tudjuk a tehetségeket. Célunk egy 170-200 fős bázis kialakítása, és minél magasabb szinten való versenyeztetése (ha lehet országos bajnokságokban).

A tehetségek előtt két utat próbálunk felvázolni: az egyik a magasabb szintre jutás – Szolnoki MÁV FC, illetve Akadémiák -, a másik a TFC felnőtt csapatában való szereplés. Szerencsére mindkét opció megvalósulására van számos példa. A felnőtt csapat 70 %-át saját nevelésű játékos alkotja.

A felnőtt csapat sajnos régóta nem volt megyei bajnok, így esélye sem volt NB III-ban szerepelni, pedig a 60-70-80-90-es években rendszeres résztvevője volt a harmadik vonalnak.

2015-től egy rendkívül tudatos jövőbe mutató fejlesztési programot hajtunk végre, amely mind infrastrukturálisan ( pályák öntöző rendszerrel való ellátása, öltöző felújítás, fedett lelátó építése, villanyvilágítás kivitelezése stb.), mind sportszakmailag előremutató és eredményes.

A felnőtt csapat stratégiai célja az NB III-ba való feljutás és a stabilan ott szerepelés, esetlegesen a Szolnoki MÁV FC  NB II-es csapatával partneri kapcsolat kiépítése.

Nagyon fontosnak tartjuk a TFC mint klub megítélésének erősítését. Sajnos a városban óriási a konkurencia, hiszen 2 komoly NB-s kézilabda klub mellett birkózó és egyéb nagy létszámú egyesületek működnek még.

Rendkívüli módon nyitottak vagyunk az új módszerekre, minden esetben támogatjuk az edzőink továbbképzéseinek a lehetőségét, sőt saját szervezésű edzői előadásokat is szervezünk.

Facebooktwittermail

Törökszentmiklósi FC jövőképe

Törökszentmiklós városában 1913-tól van jelen a futball. Az Alföld közepén található 300 éves város mindig is vezető helyet töltött be a régió labdarúgásában.

Elég sok néven és formában szerepelt a különböző bajnokságokban. A jelenlegi TFC azaz Törökszentmiklósi Football Club nevet 2006 óta viseli.

A TFC küldetése a közösség építés mellett, a sportemberek nevelése, akik nem feltétlen csak a futballpályán állják meg a helyüket, hanem a privát életben is egészséges felnőtt emberekként élik életüket.

Sportszakmai szempontból a TFC elsősorban utánpótlásnevelő klub. Nagyon fontos a klub magyarországi viszonyok között megfelelő helyre való pozicionálása (ne gondolja hogy több, mint ami), illetve kiemelt figyelmet szeretnénk fordítani az utánpótlásképzésre, hogy  minél nagyobb számban neveljük ki a jövő Boda Imréit, Bukta Csabáit.

Facebooktwittermail